Anyum faluról származik és délután hivatalosak voltunk rokonlátogatóba falubúcsú alkalmából. Öt helyre kellett menünk, nincs is ezzel semmi gond, csak ilyenkor minden rokon tömni akar sütivel, tortával, pogácsával...na meg disznótoros ebéddel, bográcsossal, töltött káposztával és még sorolhatnám.
Eleve érzékeny vagyok a fehér lisztből és cukorból készült dolgokra, de visszautasítani meg halálos vétek, örök haragot eredményez a rokonságban.
Így előre felkészültem! Reggelire könnyű kását készítettem, ebédre meg ezt a könnyű salátát fogyasztottam el. Így már előre megkezdtem a méregtelenítést és zsírégetést, így könnyebben veszi majd az emésztőrendszerem a délutáni megpróbáltatásokat.
Persze készítettem egy adag schlank wassert is, hogy amint hazaérek elkezdjem a szervezetem tisztítását.

Grapefruitos zöldsaláta
2 személyre- 1 nagy pink grapefruit
- 300 gr saláta/spenót/kelkáposzta
- 1 zöldhagyma
- 1 ek citromlé
- 1 dl joghurt
- 1 ek olívaolaj
- só, bors, fűszerek ízlés szerint
- 1 maroknyi nyers olajos magvak (mandula, mogyoró, kesudió, földimogyoró)
A grapefruitot meghámozzuk, felkockázzuk. A salátát megmossuk, apróra tépkedjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát.
Összekeverjük a citromlevet, joghurtot, olívaolajat, fűszerezzük és beleforgatjuk a salátát.
Végül megszórjuk egy maroknyi olajos magvakkal.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése